Honlap Horgász írások Most tél van, vagy tavasz?

Most tél van, vagy tavasz?

Hegyi Zoli
Nagy nehezen elkezdett engedni a tél, múlt héten már egész tavaszias időjárás volt. Én pedig ott álltam engedély nélkül, s csak ácsingóztam egy jóféle idei első pecára. Épp a költségvetést forgattam jobbra-balra a fejemben, hogy lehetne megoldani a dolgot, mire a párom este meglepett a horgászengedély kiváltásával. (Puszi érte itt is! :)) Na, nekem se kellett több, másnap, vasárnap délelőtt mentem is ki a helyi, egyesületi bányatavunkra…

… igaz, teljesen felkészületlenül: őszről maradt etetőanyag és giliszta stb., összekapkodott felszerelés a fali tartókról és indulás. Persze nem úsztam meg, hogy ne maradjon otthon semmi, a bottartóknak tovább tartott a téli álom.

Megoldottam mindent, sikerült pár órácskát horgászni, az eredmény 4 db kárász és pár törpeharcsa. Ennek is örültem az év első pecáján, és még a hazafele tartó pár perces úton elhatároztam, hogy a következő szabadnapomon, ami ezután következő hét péntekje (március 15.), bizony megejtek egy újabb horgászatot, immár felkészültebben. Lássuk, is mi sült ki belőle!

A kis bevezető után itt kezdődik igazából az írásom. Gondolom, senkinek nem kell ecsetelni, milyen idő tombolt az országban március 15-én, így hát én sem tudtam horgászni. Folyamatosan figyeltem az előrejelzéseket, el is szomorodtam a reggelekre jósolt kemény mínuszok láttán, de erős elszántságot éreztem, mikor 16-án nappalra + 1 fokot láttam a táblázatban lakóhelyem térségénél. Elhatároztam, ha esik, ha fagy – lesz, ami lesz –, én bizony kimegyek horgászni. Így is történt. Délelőtt 10 órakor, a fagy engedése után azonnal autóba is ültem és elindultam a horgásztóhoz, ahová megérkezve a következő látvány fogadott:

Fagyos téli látkép a tóról március 16-án

Fagyos téli látkép a tóról március 16-án

Egy üres, havas és sajnos szeles téli tó képe. Kicsit elszontyolodtam, beírtam magam a horgászfüzetbe és elfoglaltam a kiszemelt helyet, ami a tó első, viszonylag sekélyebb részében, a fenti képen balra, középtájon látható, a lenti kép pedig már magát a horgászhelyet mutatja.

A horgászhely

A horgászhely

 

Megmondom őszintén, soha nem horgásztam még ilyen körülmények között, hazudnék, ha nem vallanám be, bizony megijedtem a látványtól, ami fogadott, de felöltöztem több rétegben, kezdett a nap is kisütni, ideje a horgászatra koncentrálni.

Elsőként bekevertem az etetőanyagot, amit előző este nem mertem, mert nem volt biztos a másnapi horgászat az időjárás miatt. Szó szerint illeszkedett a Fagyos Ponty név a mai horgászathoz. Mindössze 1 kg etetőanyagot szántam a mai napra, alapozó etetést nem végeztem, csak annyi kaja ment be, ami a kosárba került.

Két gödörszerű mélyedést horgásztam, amelyeket nem kellett most megkeresnem, mert előző hétvégén ugyanezen a helyen próbálkoztam, irányokat tudtam, a zsinórok pedig múlt hét óta ugyanúgy a klipszbe akasztva maradtak, így viszonylag gyorsan meg tudtam kezdeni a horgászatot.

Egészen minimális csali- és etetőanyag-választékkal készültem, ismerve a tó halainak táplálkozási szokásait: giliszta, csemegekukorica, csonti, pufi mellett egy-két üveg ízes kukorica lapult a dobozban. Egyedüli újításom az Édes Ananász ízesítésű Fluo Oldódó Lebegő Pellet, valamint a Fagyos Ponty etetőanyag, amiket próbálgatni fogok idei horgászataim során.

Csaliarzenál

"Csaliarzenál..."

Örömmel tapasztaltam, hogy már az első bedobásoknál megjelentek a halak a végszerelék körül, amit apróbb mozdítások jeleztek.

Az egyik botomon tűzve csaliztam variálva giliszta, pufi és csemegekukoricával. Pufi szinte mindig került fel a lebegtetés miatt, mert múlt héten azt tapasztaltam, hogy teljesen fenéken kevesebb volt a kapás. A másik végszerelékre fűzve került fel hajszálelőkére a pellet, néha kiegészítve csemegekukoricával és más okosságokkal. A kosárba mindkét szereléknél a Fagyos Ponty került, amihez adtam egy kis csemegekukoricát, remélve, hogy a pontyok díjazni fogják.

Ebből némiképp ki is derült, hogy erős szándékom volt ma pontyot fogni, ami a beíró-füzetet és az időjárást látva elég nagy kihívás elé állított. Az elmúlt 3 napban 2 horgász tisztelte meg a tavat összesen, eredménytelenül. 15-én senki nem merészkedett ki, a mai nap délelőtt én próbálkoztam egyedül, és ez nap végéig is így maradt.

Nagy meglepetésemre az első kapásig nem is kellett sokat várnom, negyedóra múlva megérkezett az első hal, ami egy kis, tenyérnyi kárász volt. Megtetszett neki a giliszta + pufi kombináció. Ezután az apró mozdításoktól eltekintve eseménytelenül telt az idő, készítettem is pár fotót a kapásra váró botokról…

Kapásra váró botok...

Kapásra váró botok…

...ahol a hó tökéletes háttérként működött a spiccek mögött, valamint meglátogattak a tó állandó lakói is.

… kiegészítve a mindig kíváncsiskodó vadkacsákkal

… kiegészítve a mindig kíváncsiskodó vadkacsákkal.

Itt említem meg – mint ahogyan az a fotókon is látszik –, hogy a feederbotos technikának hódolok leginkább, most is ezzel a módszerrel próbálkoztam. Mindkét botom 3,9 méter hosszúságú heavy, egyikőjük egy erősebb Silstar Yokozuna, másik pedig egy lágyabb Eurohold Hi-Tech feeder. Az előbbit csaliztam pellettel, utóbbit pedig a horogra tűzött csalikkal. Mindkét boton Spro nyeletőfékes orsók vannak, eltérő típusban és méretben. Főzsinórok 22-esek, horogelőke a pelletesnél 12-es Braxx fonott, tűzöttnél 16-os monofil.

Telt az idő, jött 1-2 törpeharcsa a lágyabb botra, amikor is a pelletes bottal intenzívebb rángatások közepette vághattam be. Éreztem, hogy sajnos nem ponttyal van dolgom, de megérkezett az idei év első pelletes hala a tóból, ami egy tenyérnyi kárász volt.

 

Az év első pelletes hala, megkívánta az Édes Ananászt

Az év első pelletes hala, megkívánta az Édes Ananászt

Pelletes végszerelékem felcsalizva, bedobásra készen

Pelletes végszerelékem felcsalizva, bedobásra készen.

Jóval elmúlt már dél, mikor a lágyabb boton egy szebb, botgörbítős kapás jelentkezett. Megörültem, hogy megérkezett az első ponty, ám a halat a part felé húzva egy idő után éreztem, ez inkább egy szebb kárász lesz, ami be is igazolódott: egy gyönyörű bajusz nélkülit terelhettem a szákba.

Az első merítendő méretű hal ez a termetes ezüstkárász

Az első merítendő méretű hal ez a termetes ezüstkárász.

Ennek a szép halnak a csemegekukorica + giliszta kombináció okozta a vesztét, ez volt idén az első, ami összehalazta a merítőt.

A következő komolyabb kapásig egészen délután 3 óráig kellett várni, ám ez egy szép elhúzós kapás volt, bevágás után pedig egyértelművé vált, hogy ponty van a horgomon. Nagyon megörültem, hiszem ezért jöttem ki a tópartra. Pár perc után már szákban volt az év első fagyos pontya, egy szép, kettes forma tükrös. Csemegekukorica + pufi kombó tetszett meg a bajszosnak, miután az etetőanyag a horoghoz csábította.

A nap legnagyobb öröme ez a 2 kiló körüli tükrös

A nap legnagyobb öröme ez a 2 kiló körüli tükrös.

Ezután már csak 1-2 kárász és törpeharcsa kívánta meg a csalikat, és mivel gyorsan elkezdett csökkenni a hőmérséklet, 17 órakor befejeztem a horgászatot. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy sajnos nagyon kevés ponty van jelenleg a tóban, amire még rájött ez a zord időjárás, kívánságom mégis teljesült, sikerült pontyot fognom – ha csak egyet is, de sikerült! Pellettel is fogtam halat, igaz, nem pontyot csak ezüstkárászt, de ez az év folyamán még változni fog, ebben biztos vagyok!

Jó időt és jó fogást mindenkinek, sziasztok!

Írta: Hegyi Zoltán (hegyizoli)
Fotók: Hegyi Zoltán

Az eredeti írást Zoli a Haldorádó oldalán tette közzé.

 

Utoljára frissítve (2013 szeptember 04. (szerda) 17:54)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés