Turcsán László, nagyhalfogó emlékverseny-2014.08.20.

Kora reggel, kissé morózus, borult időben kezdett el gyülekezni a tagság a Turcsán László emlékére megrendezett, nagyhalfogó verseny helyszínén.

A gyülekező tagság és az első eligazítás

A versenyt megtisztelte jelenlétével a névadó özvegye és a fia is. Dalicsek Zoltán elnök nyitotta meg a versenyt.

 

A verseny megnyitója

Mindezek előtt persze a szokásos adminisztrációs munkát is elvégezte a horgászmesterünk és az egyesület gazdasági vezetője.

Verseny adminisztráció végzése

7 órakor pedig dudaszóra indult el a verseny. A verseny során mindenki csak egy bottal horgászhatott. A verseny 13-óráig tartott. A verseny közben készült fotókat pedig, addig is itt lehet megtekinteni.

Bizony a verseny során sok minden előfordult, ami a halak fogását illeti. Zolo eleinte belehúzott, de nagyon.

Agócs Zola és az óriási öt centis potyka

Persze később azért bejöttek a már halnak nevezhető pontyok is.

Ez már egy jóképű potyka

Azért tud ám Zoli szép pontyokat is fogni!

Orosz Gyuri is megfogta

És Orosz Gyuri is szépen alakított, aki már a kicsit idősebb horgászok közé tartozik. A versenyen akad azért aki tilosban bogarászott, mivel ugye ez egy bányató és bizony veszélyes víznek számít. Viszont Zengő Karesz csak megfürdött a tóban. Mentségére legyen felhozva, hogy egyik idősebb horgásztársának a nádba beakadt halát és a szerelékét segített kiszabadítani.

Karesz a

A mi Kareszunk itt bizony a tilosban pancsolt.

Időközben az időjárás is helyre rázódott és kimondott jó meleg napsütéses időben folyt le a jó hangulatú horgászverseny. Nem fogtak túl nagy halakat a horgászok, de nagyon sok helyen görbült a bot és kellett szákolni.

A versenyt egy 2 kiló 48 dekás ponttyal, egy régi rutinos horgásztársunk, Botás Pista nyerte meg.

A versenyt megnyerő, Botás Pista horgásztársunk

Az első helyezettnek a díjat, a serleget, amelyet egy évig fog őrizni, a verseny névadójának özvegye, Turcsán Lászlóné adta át. A serleg mellé pedig egy éves területi horgász engedély, amelyet Dalicsek Zoltán, az egyesület elnöke adott át nyertesünknek.

A díjak átadása Botás Istvánnak

 

Utoljára frissítve (2014 augusztus 21. (csütörtök) 17:06)